Elméleti, gyakorlati tanfolyam árak és vizsgadíjak
A weblapon feltüntetett árak, forintban értendő bruttó árak!
Ha megszületett benned az elhatározása annak, hogy végre megszereznéd az autó vagy nagymotor jogosítványt, és ha már rátaláltál pécsi autósiskolánkra is, mondhatni, az út felénél jársz. Persze ezután jön csak a java, amikor is az elméleti tudás elsajátítását követően, profi oktatóink segítségével gyakorlati tudásra, vezetési rutinra és végül, de nem utolsó sorban magabiztosságra és vezetési kultúrára is szert tehetsz.
Türelmes, barátságos és tapasztalt oktatóink mellett maximális biztonságban tudhatod magadat, gyakorló óráinkon pedig rugalmas feltételekkel, időbeosztásodhoz igazodva vehetsz részt. Ugyanakkor azt is kiemelnénk, hogy nem csak autós és motoros oktatást tartunk, de autóbusz vezetői és tehergépkocsi vezetői GKI tanfolyamokat is. Akár kezdő vagy, akár haladó, de akkor is, ha csak autósiskolát váltanál, nálunk a lehető legjobb helyen jársz. Nem csak szolgáltatásaink minőségében tettük magasra a lécet, de az árak tekintetében is versenyképességre, megfizethetőségre törekszünk.
Minden, amit szolgáltatásaink díjairól tudnod kell
Szeretnél még idén belevágni, de nem tudod, belefér-e a büdzsébe? Mielőtt igénybe vennéd a szolgáltatásainkat, kíváncsi vagy arra, hogy mennyibe kerülnek a tanfolyamaink? Ezt az aloldalt azért hoztuk létre, hogy már az elhatározás pillanatában is tájékozódhass az elméleti, gyakorlati tanfolyamok árairól, illetve a vizsgadíjakról. Ha kérdésed van a feltüntetett árakat illetően, esetleg bővebb tájékoztatást szeretnél, keress minket bizalommal!
Összefoglaló táblázat
Ennyibe kerül egy tanfolyam, alapórákkal együtt, első sikeres vizsgák esetén.
A FELTÜNTETETT ÁRAK A VIZSGADÍJAT IS TARTALMAZZÁK!
AM - kategória
- Tantermi vagy E-learning elmélet
- Gyakorlati oktatások
- Vizsgadíjak
A1 és A2 - kategória
- Tantermi vagy E-learning elmélet
- Gyakorlati oktatások
- Vizsgadíjak
A - kategória
- Tantermi vagy E-learning elmélet
- Gyakorlati oktatások
- Vizsgadíjak
B - kategória
- Tantermi vagy E-learning elmélet
- Gyakorlati oktatások
- Vizsgadíjak
B+E - kategória
- Tantermi vagy E-learning elmélet
- Gyakorlati oktatások
- Vizsgadíjak
C - kategória
- Tantermi vagy E-learning elmélet
- Gyakorlati oktatások
- Vizsgadíjak
C+E - kategória
- Tantermi vagy E-learning elmélet
- Gyakorlati oktatások
- Vizsgadíjak
C->D - kategória
- Tantermi vagy E-learning elmélet
- Gyakorlati oktatások
- Vizsgadíjak
B->D - kategória
- Tantermi vagy E-learning elmélet
- Gyakorlati oktatások
- Vizsgadíjak
C+CE - kategória
- Tantermi vagy E-learning elmélet
- Gyakorlati oktatások
- Vizsgadíjak
Részletes tanfolyam árak kategóriánként
Az alábbi táblázatokban találod, hogy miként állnak össze a tanfolyamdíjak.
További részletekért és a vállalkozási feltételekért kattints a táblázatok alján található „további információk” nyomógombra.
Az elméleti oktatás esetén te választhatsz tantermi vagy E-learning (internetes oktatás) között.
| Tantárgyak – „AM” | Tandíj | Gyorsított tandíj | Vizsgadíj |
|---|---|---|---|
| Elméleti: tantermi vagy E-learning |
45.000 Ft | – | 11.400 Ft |
| E-learning + elsősegély együtt | 45.000 Ft | – | |
| Elsősegély | 15.000 Ft | – | 18.000 Ft |
| Gyakorlat (alap- és pótóra) 11 óra | 8.500 Ft | – | 7.800 Ft |
| Járműkezelési díj | – | – | 7.800 Ft |
| Összesen (11 gyakorlati órával) | 153.500 Ft | – | 45.000 Ft |
| Tantárgyak – „A1” | Tandíj | Gyorsított tandíj | Vizsgadíj |
|---|---|---|---|
| Elméleti: tantermi vagy E-learning |
45.000 Ft | – | 11.400 Ft |
| E-learning + elsősegély együtt | 45.000 Ft | – | |
| Elsősegély | 15.000 Ft | – | 18.000 Ft |
| Gyakorlat (alap- és pótóra) 17 óra | 8.500 Ft | – | 26.200 Ft |
| Járműkezelési díj | – | – | 9.800 Ft |
| Összesen (17 gyakorlati órával) | 204.500 Ft | – | 65.400 Ft |
| Tantárgyak – „A2” | Tandíj | Gyorsított tandíj | Vizsgadíj |
|---|---|---|---|
| Elméleti: tantermi vagy E-learning |
45.000 Ft | – | 14.400 Ft |
| E-learning + elsősegély együtt | 45.000 Ft | – | |
| Elsősegély | 15.000 Ft | – | 18.000 Ft |
| Gyakorlat (alap- és pótóra) 17 óra | 8.500 Ft | – | 26.200 Ft |
| Járműkezelési díj | – | – | 9.800 Ft |
| Összesen (17 gyakorlati órával) | 204.500 Ft | – | 65.400 Ft |
| Tantárgyak – „B” | Tandíj | Gyorsított tandíj | Vizsgadíj |
|---|---|---|---|
| Elméleti: tantermi vagy E-learning |
50.000 Ft | 50.000 Ft | 4.600 Ft |
| E-learning + elsősegély együtt | 65.000 Ft | 70.000 Ft | |
| Elsősegély | 15.000 Ft | 20.000 Ft | 18.000 Ft |
| Gyakorlat (alap- és pótóra) 30 óra (Angol nyelven) (Automata váltós oktatás) |
10.500 Ft (12.500 Ft) (10.500 Ft) |
11.500 Ft (12.500 Ft) (11.500 Ft) |
11.000 Ft |
| Járműkezelési díj | – | – | – |
| Összesen (30 gyakorlati órával) | 380.600 Ft | 410.600 Ft | 33.600 Ft |
| Tantárgyak – „C” | Tandíj | Gyorsított tandíj | Vizsgadíj |
|---|---|---|---|
| Elméleti: tantermi vagy E-learning |
60.000 Ft | – | 34.200 Ft |
| E-learning + elsősegély együtt | 60.000 Ft | – | |
| Gyakorlat (alap- és pótóra) 16+2 óra | 21.000 Ft | – | 26.200 Ft |
| Rutin vizsgadíj | – | – | 10.600 Ft |
| B.Ü. | 10.000 Ft | – | – |
| Összesen (18 gyakorlati órával) | 448.000 Ft | – | 71.000 Ft |
| Tantárgyak – „C+E” | Tandíj | Gyorsított tandíj | Vizsgadíj |
|---|---|---|---|
| Elméleti: tantermi vagy E-learning |
60.000 Ft | – | 22.800 Ft |
| E-learning + elsősegély együtt | 60.000 Ft | – | |
| Gyakorlat (alap- és pótóra) 13 óra | 21.000 Ft | – | 26.200 Ft |
| Rutin vizsgadíj | – | – | 10.600 Ft |
| B.Ü. | 10.000 Ft | – | – |
| Összesen (13 gyakorlati órával) | 364.000 Ft | – | 59.600 Ft |
| Tantárgyak – „C”-ről -> „D”-re | Tandíj | Gyorsított tandíj | Vizsgadíj |
|---|---|---|---|
| Elméleti: tantermi vagy E-learning |
60.000 Ft | – | 11.400 Ft |
| E-learning + elsősegély együtt | 60.000 Ft | – | |
| Gyakorlat (alap- és pótóra) 24+2 óra | 21.000 Ft | – | 30.300 Ft |
| Rutin vizsgadíj | – | – | 10.600 Ft |
| Összesen (26 gyakorlati órával) | 616.000 Ft | – | 52.300 Ft |
| Tantárgyak – „B”-ről -> „D”-re | Tandíj | Gyorsított tandíj | Vizsgadíj |
|---|---|---|---|
| Elméleti: tantermi vagy E-learning |
65.000 Ft | – | 34.200 Ft |
| E-learning + elsősegély együtt | 65.000 Ft | – | |
| Gyakorlat (alap- és pótóra) 36+2 óra | 21.000 Ft | – | 30.300 Ft |
| Rutin vizsgadíj | – | – | 10.600 Ft |
| B.Ü. | 10.000 Ft | – | – |
| Összesen (38 gyakorlati órával) | 873.000 Ft | – | 75.100 Ft |
| Tantárgyak – „C+CE” | Tandíj | Gyorsított tandíj | Vizsgadíj |
|---|---|---|---|
| Elméleti: tantermi vagy E-learning |
90.000 Ft | – | 34.200 Ft |
| E-learning + elsősegély együtt | – | – | |
| Gyakorlat (alap- és pótóra) 28+4 óra | 21.000 Ft | – | 52.400 Ft |
| Rutin vizsgadíj | – | – | 21.200 Ft |
| B.Ü. | 20.000 Ft | – | – |
| Összesen (38 gyakorlati órával) | 782.000 Ft | – | 107.800 Ft |
Blog – Hírek – Cikkek
Kövesd a blogomat, ahol rendszeresen beszámolok a friss hírekről, tanfolyamokról, akciókról.













